Jóllehet manapság már mindenféle megoldás elérhető a szőrtelenítés területén úgy a férfiak, mint a nők számára, mégis elsőként azt muszáj leszögeznünk, hogy ebben a kérdésben mindenkinek jogában áll a saját ízlése, kedve, igénye és nézete alapján dönteni.
Vagyis ha valaki nem szőrtelenít, az épp ugyanolyan elfogadható döntés, mint ha valaki azt mondja, hogy számára a teljes szőrtelenség az egyetlen járható út. Mivel az utóbbi verzió esetén számos eszköz áll a nagyérdemű rendelkezésére, ezért mi most ezeket a lehetőségeket fogjuk górcső alá venni – méghozzá az intim területeket előre véve. Hiszen akárhogy is döntünk, bikinivonal vagy épp teljes csupaszság, egy biztos: a megfelelő eszközökre és kellékekre minden bizonnyal szükségünk lesz.
Vásárolj a megfelelő helyről!
Ha az intim szőrtelenítés mellett határozol, akkor mindenképpen tanácsos néhány sexshop kínálatában körülnézni. Többek között a LoveSexshop.cz is kínál számtalan megoldást erre a kérdéskörre, és ha valakiben lehet bízni intim kérdésekben, akkor azok ezek a felnőtteknek szóló boltok lesznek azok!
Hiszen nem is kérdés, hogy az intim szőrtelenítés sikere három fő tényezőn múlik:
- A célnak megfelelő eszköz: csakis az intim területekre is bevethető krémet és gépet vagy eszközt használj, a bőr itt sokkal érzékenyebb, nem véletlenül vannak speciális termékek.
- A megfelelő előkészítés: a tisztítás, a bőr felpuhítása elengedhetetlen.
- A gondos utógondozás garantálja a sikert: a hidratálás és egy ideig a bőr óvása épp elegendő óvintézkedés lesz.
Légy képben a lehetőségeidet illetően!
Mivel számtalan eszköz áll a rendelkezésedre, ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy melyiknek mi az előnye, melyik miért jobb vagy esetleg rosszabb opció.
Mielőtt hát bevásárolnál a sexshopban, nézz utána a borotvás, a szőrtelenítő krémes, az epilátoros, a villanófényes vagy épp a gyantás megoldást alkalmazó módszereknek!
Mindegyiknek megvan a maga előnye, a kérdés az, hogy számodra mely szempontok a mérvadóak!
Nem csupán esztétikai szerepe van a szőrtelenítésnek!
Mielőtt azt gondolnád, hogy ez valami úri hóbort, és igazából teljesen funkciótlan maga az intim területek szőrtelenítése, felhívjuk a figyelmedet arra a cseppet sem elhanyagolható tényre, hogy higiéniai szempontból messze sokkal jobb a szőrtelenített nemi szerv, illetve annak környéke.
Sokkal egyszerűbb tisztán tartani, kevesebb esélye van a baktériumoknak és a kórokozóknak a megtelepedésre, és izzadás vagy akár menstruáció esetén is sokkal praktikusabb a sima bőr.
Éppen ezért, ha jót akarsz magadnak, akkor mindenképpen átnézed a fentebb említett sexshop szőrtelenítéssel kapcsolatos termékeinek kínálatát, és kiválasztod a számodra legkomfortosabb, legelfogadhatóbb módot, hogy aztán tisztán és esztétikusan várd a hétköznapokat, a strandszezont és nem utolsósorban a párodat!